Anna és a Dragomán fiúk -­ A fehér király, a fehér ló és a máglyakalap a Zsidó Udvarban

­ Dragomán György író a pillanatok értékéről, értelméről, szépségéről és megragadhatóságáról beszél csodálatos átéltséggel a Zsidó Udvarban. Vannak a Savaria Karneválnak kis szigetei, oázisai. Vagy inkább gyöngyházkagylók, amelyek védelmet adnak a karneváli tenger állandó morajlásában. Most éppen ilyen kagylóban vagyunk. Mindig történik valami.

dragoman-szp_02_eredmeny1.59_Megabajt

Gyorsan vegyük át a jól ismert leckét: Dragomán György (1973, Marosvásárhely) József Attila-­díjas író. Több mint 30 nyelven olvassák világszerte. 1988-ban települt át Erdélyből a családjával Szombathelyre. Itt érettségizett a Nagy Lajos Gimnáziumban. Itt szeretett bele Szabó T. Annába (aki szintén elismert költő, műfordító): 1995 óta házasok, Gábris fiuk 2002-­ben született, Pali 2005-ben. Na. Most is itt van az egész család.

VENDÉGKÉNT ELŐSZÖR

A karneváli beszélgetés különlegességét az adja, hogy Dragomán György most először érkezett vendégként Szombathelyre: már nincs meg a ház, ahol éltek; pontosabban mások laknak benne. Nemrégiben Gyuri (…elnézést…) magyartanár­-édesanyja, Dragománné Tiszai Katalin is elköltözött a városból: elment a fiatalok után Budaörsre.

dragoman-szp_eredmeny1.54_Megabajt

MINDIG AZ ÚJDONSÁG EREJÉVEL

Dragomán György az utóbbi években többször járt Szombathelyen író­-olvasó találkozón, de újra meg újra az a benyomásunk, hogy először halljuk őt: mert olyan áltéltséggel, elevenséggel -­ olyan érzékletesen beszél. Most mondjuk arról, hogy tanulni muszáj: személy szerint fontosnak tartja, hogy időről időre elsajátítson valamit, amit korábban nem tudott. Így tanult meg például kenyeret sütni. Vagy arról, hogy az írónak nemcsak írnia kell, hanem rendszeresen olvasnia is. Aztán arról, hogy nem kell félni a kudarctól: ami egyszer nem sikerült, majd később sikerülni fog. Vagy nem. De akkor meg valami más sikerül. És mindenekelőtt arról: olyan nincs, hogy valakivel nem történik semmi. Csak észre kell venni a pillanatot.

benndrago-szp_03_eredmeny1.72_Megabajt

ÉRZÉKI ÍRÁS, IDŐKAPSZULÁK

Dragomán György a “legérzékibb” íróink egyike, ha nem a legérzékibb. Ha találomra felütjük A fehér királyt (tényleg találomra), például ezt találjuk: “(…) leöntötte vízzel a rohamsisakban parázsló parafadugókat, ettől sistergés lett, meg nagy füst, a sisakban meg olyan fekete folyékony korom maradt, mint a szurok, ez volt a mi harci színünk (…)”. A fehér királyban a kamaszfiú hangja szól, legújabb, 2014­-ben megjelent regényében, a mágikusan izzó, sistergő Máglyában kamaszlány az elbeszélő. És készül már a következő regény, a Zsidó Udvarban a szerző azt mondja, címe még nincs. Majd lesz. (A rend kedvéért: A pusztítás könyve 2003, A fehér király 2005, Máglya 2014, Oroszlánkórus 2015. Eddig ez a Dragomán­-repertoár.) Zsidó Udvar­-beli beszélgetőpartnere, Borbáth Péter (a Fiatal Írók Szövetsége képviseletében) azt kérdezi, nem fél­-e a beskatulyázástól: “Dragomán György, a romániai diktatúra írója.” Nem, nem tart ettől -­ nyilván meghatározó emlékei ezek a gyerekkorának, és amíg fölkínálkoznak az írásra, nincs mit tenni. Az írás ezek szerint nem más, mint “időkapszulák” fölnyitogatása és összerendezése. Akkor lesz belőle regény, ha a nyitogatás és az összerendezés működik. Különben nincs is válasz arra, hogy mi a regény. Inkább azt a kérdést érdemes föltenni Dragomán György szerint, hogy egy-­egy szöveg hogyan, mitől működik ­- vagy nem működik. A struktúrák és működések kitapintásához kifejezetten jól jön a műfordítás.

dragoman-szp_04_eredmeny729.13Kilobajt

Weöres Sándor macskája

Borbáth Péter többször szóba hozza Weöres Sándort, akinek “milyen jó szobra van a közelben: oda lehet mellé telepedni, megsimogatni a macskáját”. Ő, mármint Weöres, például egyszer azt mondta, ötéves koráig minden létező élményt begyűjtött, aztán már csak írt meg írt -­ talán Dragomán György is így van ezzel? Egyfelől biztos igen, másfelől meg: sose tudhatjuk, mikor köszön be az a bizonyos -­ látszólag talán mellékes -­ pillanat, amely egy óvatlan mozdulattal akár regénnyé növekedhet. A beszélgetés végéhez közeledve Borbáth Péter megkérdezi, Dragomán György vajon milyen szobrot szeretne (merthogy Weöresnek milyen jó kis szobra van Szombathelyen). Az író azt mondja, őt ez a probléma nem foglalkoztatja. Ha esetleg szobra lesz, akkor ő már biztos nem lesz ­- vagyis nincs köze semmiféle szoborhoz. Ráadásul Weöres mellé is azért telepedünk oda szívesen, mert ismerjük a verseit. (A többi csak toldás.)

dragoman-szp_03_eredmeny569.92Kilobajt

Anna máglyakalapja, női Shakespeare, dióbarna szemek

Amíg Dragomán Györgyöt körbeveszik az olvasók, üdvözöljük Szabó T. Annát. Megnézte a Zsidó Kultúra Házában a Szemtől szemben­-kiállítást, örül, hogy megvan. Átszaladt gyorsan az iskolába is (ő a KDG­-ben érettségizett). Itt vannak a fiúk: Gábor (Gábris) máris komoly műfordító, most is szóviccel érkezik. És amikor Pali a simléder alól fölpillantva bemutatkozik, azok a nagy, dióbarna szemek valahonnan nagyon ismerősek.

Nagy a sodrás, nem csak a karneválon. Közeleg az iskola, közben Anna Shakespeare Téli regéjét fordítja: a Radnóti Színház, illetve Kováts Adél igazgató fölkérésére. “Női Shakespeare” nem sok van ­- pedig milyen fontos, hogy legyen. A másik friss színházi munka egy Akárki­-játék. Ránk fér. Plusz a mindjárt megjelenő novelláskötet. Szabó T. Anna írt már prózát: csodás határátlépő japán mesét. Arról, hogy alkot, szeret.

És akkor Anna hatalmas, piros máglyakalapja mögött föltűnik egy fehér ló. Igazi: békésen kidugja a fejét a Zsidó Udvarban fölállított sátor mögül.

Forrás: Vas Népe, szerző: Ölbei Lívia, fotó: Szendi Péter

This entry was posted in Nincs kategorizálva. Bookmark the permalink.

Comments are closed.