Emléktáblát kapott az egykori főrabbi

A Zsidó Kultúra Házánál avattak emléktáblát dr. Bernstein Béla születésének 150. évfordulója alkalmából.

Bernsteinemlektabla0107UT15-1024x878

Emléktáblát avattak Szombathely egykori főrabbijának, dr. Bernstein Bélának tiszteletére. A megemlékezés a Zsidó Kultúra Házánál vasárnap 14 órakor kezdődött.

– Ahogyan Mózes is egyszerre volt egyiptomi és héber, úgy Bernstein Béla is egyszerre volt büszke zsidóságára és magyarságára. A tudós rabbi ötvözte magában mindazt, amit a diaszpórában egy zsidónak ötvöznie kell. Magyarságát ugyanolyan féltőn óvta, mint zsidóságát, bizonyíték erre az a gyönyörű magyarsággal megalkotott számos publikáció, tanulmány és történelmi munka, amelyet írt. – fogalmazott dr. Frölich Róbert országos főrabbi.

© Unger Tamás

Dr. Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője a rabbi egyik írásának Jókai Mór által írt előszavából idézett: „…A héber faj vérét, vagyonát és szellemét hozta áldozatul a magyar nemzet az alkotmányos szabadság megvédelmezésére: – az a héber faj, melyet egyedül felejtett ki a törvényhozás az alkotmány sáncaiból, az a zsidó nép, mely egyedül nem kapott polgárjogot, egyenlőséget e haza milliói között. Mégis szerette a hazáját…”

Dr. Hende Csaba azt követően felidézte a zsidóság hősies küzdelmét az 1848-49-es szabadságharcban, szólt az 1848 áprilisában Szombathelyen is lezajlott zsidók elleni pogromokról, és méltatta Bernstein nagyságát, aki bár megtehette volna, mégsem menekült el, sőt, amikor jöttek érte, hogy elvigyék munkaszolgálatra, csupán a Bibliáját vitte magával. Az ünnepi beszédek után kaddist mondtak az egykori rabbiért és megkoszorúzták emléktábláját.

Új bitkép

A Szombathelyi Televízió összefoglalója:

Forrás: Vas Népe (szerző: Budai Dávid, fotó: Unger Tamás)

This entry was posted in Nincs kategorizálva. Bookmark the permalink.

Comments are closed.