Keresztény-zsidó párbeszéd Kőszegen és Szombathelyen

Kőszegen találkoztak és tartották szemináriumukat a keresztény-zsidó párbeszéd bécsi csoportjának szervezésében azok az egymás vallását tisztelő résztvevők, akik ezalkalommal a Teremtés könyve – Bereschit – Genesis témakörében tanácskoztak. A júliusi többnapos eseményre Németországból, Ausztriából, Szlovákiából, Szerbiából és Magyarországról is érkeztek.

kereszteny_zsido_becs_2
Dr. Markus Himmelbauer a bécsi székhelyű szervezet vezetője nemrég kereste fel hitközségünket, hogy szívesen ellátogatnának intézményünkbe, hiszen érdeklődnek a szombathelyi zsidóság múltja és jelene iránt. Márkus Sándor elnök úr invitálására nem csak az imaházat, hanem a néhány napja átadott Látogatóközpontot, valamint a Bernstein Béla Kulturális Központot is megtekintette a társaság.

Az elnök örömét fejezte ki, hogy a nyitás eredményeként határainkról túlról is érdeklődnek keresztény felekezetűek kultúránk iránt. Himmelbauer úr szervezésében egy őszi csoportlátogatás is tervben van, melyről a partnerek a későbbiekben egyeztetnek.

kereszteny_zsido_becs_3
A hét témáinak feldolgozásást dr. Susanne Plietzsch, a Salzburgi Egyetem judaisztika professzora, dr. Jutta Hausmann, a Budapesti Evangélikus Hittudományi Egyetem Ószövetség professzora, dr. Agnethe Siquans, a Bécsi Egyetem Ószövetség professzora és dr. Riszovannij Mihály germanista Budapestről segítették előadásaikkal, hangos gondolkodásukkal.

Az érdeklődők legközelebb két év múlva találkozhatnak ismét, akkor is egy szeminárium keretében, ahol folytatják a már megkezdett párbeszédet, Szentírás-olvasást.

kereszteny_zsido_becs
A teremtéstörténet a Tóra azon része, amely jelen van az Egyház tanításában is: a világ teremtése, éden kertje, az özönvíz, Bábel tornya és Ábrahám története. Ezen szeminárium keretében közép-európai keresztények és zsidók Mózes első könyvének első fejezetét, a Teremtést/Genesis/Bereshit akarjuk közösen olvasni. Ebben az évben sem marad ki az egyházatyák értelmezése, mint ahogy az első századokból származó Misna és Gemara rabbinikus vita sem maradhat ki.

Források: Vatikáni Rádió, Evangélikus.hu
This entry was posted in Nincs kategorizálva. Bookmark the permalink.

Comments are closed.