Kinek szúrta a szemét?

­Július 23-­án reggelre valaki, vagy valakik eltávolították a zsinagóga előtt, a rabbiház falán május 11­-én újraavatott emléktáblát.

elloptak_az_emlektablat

– Egy történelmi hagyományai alapján is befogadó városban különösen elfogadhatatlan cselekedet egy emléktábla eltávolítása – jegyzi meg elöljáróban dr. Küttel István állatorvos, aki szomorú ügyben fordult lapunkhoz kőszegi lakosként.

– Július 23­-án reggelre valaki, vagy valakik eltávolították a zsinagóga előtt, a rabbiház falán 1988-­ban elhelyezett, 2010­-ben ismeretlen tettes, tettesek által eltávolított, majd 2015. május 11-­én újraavatott emléktáblát. Ez az 1943-­45-­ben megkínzott és megölt III/4. munkaszolgálatos bajtársak emlékét őrizte. Egy biztos: az emléktábla eltávolításnak oka nem anyagi haszonszerzés volt – részletezi a történteket dr. Küttel István.

2010. július 23-­án, pontosan öt évvel ezelőtt a Kőszegi Polgári Kaszinó kezdeményezésére Bass Rezső, 1944-­ben Auschwitzba elhurcolt és meggyilkolt, hajdani városi állatorvos, gyárigazgató, a kaszinó egykori választmányi tagja emlékére botlatókövet helyezett el Gunter Demnig német művész Bass Rezső utolsó szabadon választott lakhelye előtti járdarészben. Az avatási ünnepség után Béres Anikó invitálására az emlékező közönség megtekinthette a zsinagógát is. Ekkor szembesültek a megjelentek azzal a szomorú ténnyel, hogy az emléktábla a rabbiház faláról eltűnt.

Pontosan öt évvel ezután, az alig több, mint két hónappal ezelőtt újraavatott emléktáblát ismét eltávolították.

– Számomra érthetetlen, hogy valakit vagy valakiket mi motiválhat akkor, amikor ilyen aljas cselekedetet kitalálnak és titokban, nevüket és tettüket nem vállalva az éj leple alatt véghezviszik. Hisznek­-e valamiben? Mert az Isten hithez az emberszereteten keresztül vezet az út – hallom dr. Küttel Istvántól, aki Kőszegen jól ismert családja történetével jellemzi a kőszegieket.

– 1689­-ben az apai ősöm családjával a felégetett németországi Pforzheimből Kőszegre menekült. Az ellenreformáció idején a hithű evangélikus elődömet befogadta ez a város. 1996­-tól élek Kőszegen családommal és a szakmai szolgálaton kívül civil tevékenységet is folytatok. Az elmúlt hat év alatt négy emléktábla elhelyezésében segédkeztem és közben barátokra leltem, különböző történelmi egyházi felekezetek kiváló papjait, lelkészeit, képviselőit ismertem meg. Öröm volt velük együtt dolgozni, új kőszegi emlékhelyeket hoztunk létre. Én úgy gondolom, hogy bármelyik emlékhely meggyalázása nehezen gyógyuló sebet ejt nemcsak az azokat létrehozó civil „munkatársi” közösségen, hanem azon a városon is, aminek többségi lakossága befogadó és elítél bármelyik egykori és jelenlegi közössége, felekezete elleni kirekesztő magatartást.

– Nagyon megdöbbentett a kőszegi történés, hiszen anyagi haszonszerzés nem vezethette a tolvajokat, a tábla nem fémből készült. Döbbenetes ez számomra azért is, mert Szombathelyre, vagy a megyénkre egyáltalán nem jellemző az antiszemitizmus – reagált a történtekre Márkus Sándor, a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke. Kőszegen az emléktáblát szerdán újra elhelyezik, de már térfigyelő kamerával vigyázzák is.

Forrás/fotó: Vas Népe

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.