Őszi zsidó esték – a szabadegyetem V. szemesztere

szegy_arckepcsarnok

Őszi zsidó esték – érdekes és izgalmas beszélgetések a zsidóságról

a szabadegyetem V. szemesztere

2014. október 9. – november 27. csütörtök esténként

Ebben az előadás sorozatban nagy hangsúlyt fektetünk a kereszténység és a zsidóság kapcsolatára térségünkben, vizsgálva azt a múlt század elején, a vészkorszakban, azt követően és napjainkban is. Emellett most is bővítjük az ismereteket a zsidó vallás liturgiájában, és nem utolsó sorban közös ünneplésre is alkalom adódik!

Előadások:

Október 9. csütörtök 17.30 – Mayer László levéltáros „Zsidó kereskedők 100 éve”

Október 16. csütörtök 17.30 Vasadi Péter tanár „A Tóra – a folytonosság szimbóluma” – Szimchat Tora, ünnep és előadás

(Október 23. nemzeti ünnep)

Október 30. csütörtök 17.45 (!) –Prof. dr. Schőner Alfréd főrabbi,az ORZSE rektora „A szabadság gondolata Marc Chagall (Moishe Segal) művészetén keresztül”

November 6. csütörtök 17.30 – Jakab Bálint református lelkipásztor „Míg ló lesz, Móric is lesz, s míg Móric lesz…” Zsidóság a református emlékezetben

November 13. csütörtök 17.30 Gregersen Labossa György evangélikus lelkész „Sztehlo Gábor öröksége”valamint „SZTEHLO a hit ereje” című film bemutatása, az alkotókkal

November 20. csütörtök 17.30 Kovács Ágnes irodalomtörténész „Az önmeghatározás dilemmái: Zsidó identitás az irodalomban”

November 27. csütörtök 17.30 Simon Ferenc esperes, az ausztriai magyarok főlelkésze „Ha mégis kérkednél, tudd meg: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged.” Róm 11,18 – A keresztény-zsidó párbeszédről

Az előadások helyszíne: Szombathely, Batthyány tér 9. sz. alatt (Szombathelyi Zsidó Hitközség Bernstein Béla Kulturális Központ I. emeleti nagyterme)

(A programváltozás jogát a szervezők fenntartják!)

Jelentkezés résztvevőnek:

A szabadegyetemi előadásokon való részvétel csak előzetes regisztráció és annak a szervező részéről történő visszaigazolása alapján lehetséges.

A regisztrációkor felajánlott szektorok közül kiválaszthatja, hogy hol szeretne helyet foglalni. Érkezéskor az adott szektoron belül rendelkezésre álló helyek közül bármelyiket választhatja!

A részvétel további feltétele az előadásokra megállapított hozzájárulás befizetése, melynek összege 4.000 Ft/fő. A befizetés mind a 7 meghirdetett előadás látogatására jogosítja a résztvevőt = bérlet.

A regisztráció az alábbi linken elvégezhető (angol nyelvű felület, email cím és nyomtató szükséges):

zsidoestek.eventbrite.com

Személyes regisztrációra és készpénz befizetésre az Iseum Tours Utazási Irodában van lehetőség (Szombathely, Thököly u. 32. B/1 (Zeneiskola mögötti parkoló, balra a második udvarban), hétfő-péntek 10-15 óra között, telefon: 94/510-791).

A hozzájárulás befizetése készpénzben vagy átutalással, illetve nem Szombathelyről: bármely Sberbank (volt Volksbank) fiókban a Szombathelyi Zsidó Hitközség 14100172-82277049-01000000 számlára; közlemény: adomány és a jegyen szereplő név.

Egy alkalomra szóló részvétel (alkalmi jegy) hozzájárulása 1.000 Ft/alkalom/fő, azonban erre csak akkor van lehetőség, ha bérletben regisztrált résztvevők létszámán felül marad szabad hely. Az egy alkalomra szóló jegy érkezéskor a helyszínen váltható meg.

A regisztráció és a befizetés határideje: 2014. október 7. (kedd)!

 Kérjük az előadás időpontja előtt 10 perccel érkezni! Az előadások időtartama kb. 90 perc, szünet nélkül.

 

Minden alkalommal lehetőséget biztosítunk a párbeszédre. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal is, hogy a legtöbb kérdés az előadásokat követően otthon, vagy baráti társaságban tovább gondolkodva fogalmazódik meg. Ezért létrehoztuk a szabadegyetem Facebook csoportját, ahol a kérdések az előadásoktól függetlenül az előadók bevonásával, vagy a tagok között is megvitathatók. Csatlakozzon a Facebook csoporthoz!

 

Baráti üdvözlettel:

a szervezők és Márkus Sándor elnök
Szombathelyi Zsidó Hitközség

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.