Purimi vigasság Klein Judit módra

Nehéz volt ülve maradni a széken, amikor a héber és jiddis dalok Klein Judit előadásában nemcsak megszólaltak, hanem szinte képszerűen meg is elevenedtek az idei purimünnepen. Először adott önálló estet az énekesnő Szombathelyen; dalaiban – folytatva a gyermekcsoport által felidézett Eszter-történetet – elvonult előttünk a magas rangra emelt Mordechaj, és a zsidó élet megannyi zsánere.

Eszter természetesen gyönyörű volt – és legalább ugyanilyen jóravaló. Alakját és karakterét csodás, királynői ruhakölteményben Fehér Anna jelenítette meg, aki mintegy a korabeli első purimünnepek eseményeibe helyezkedve jelmezes gyerekseregnek (a Hit Gyülekezete csoportja) idézte fel, hogyan jutott trónra Vásti helyett Ahasvérus oldalán, és hogyan vállalta fel a fenyegető helyzetben a közbenjáró szerepet. Hallhattunk Hámán nagyravágyásáról, majd leleplezéséről, Eszter és a gyerekek pedig körtánccal ünnepelték a purim napjaira kitűzött pogrom helyett bekövetkezett szabadulást.

Itt vette át a történet fonalát Klein Judit, Neumark Zoltán zongoraművész közreműködésével: első két dala héberül a purimról szólt („hálát adva az Örökkévalónak, hogy megmenekített minket a gonosz markából”), illetve arról a hihetetlen jelenetről, amikor az amálekita Hámánnak – minden tervével és várakozásával homlokegyenest ellentétben – végig kellett vezetnie a díszruhába öltöztetett zsidó Mordechajt Susán utcáin.

Az autentikus jiddis egyvelegből megtudhattuk, „mi az, ami sír, és még sincs könnye, és mi az, ami ég, és mégsem ég el” (a szív és a szerelem); aztán lenyűgöző érzékletességgel elvonult előttünk a szegény zsidó bőgős és hegedűs a kordéján, zuhogó esőben, szélben, s kiderült, hogy dalban minden lehetséges… és az élet szép! Neumark Zoltán improvizációja ringatott át a következő szakaszba.

Judit elmondta: a jiddis dalok a szerelemről, vidámságról, néha bánatról, egyszóval az életről szólnak. Például hogy olykor miért éppen más mellé szegődik a szerencse. Az énekesnő – legalábbis anyai ágon – Celldömölkről származik, így édesanyja és nagybátyja, nagynénje is itt lehetett a koncerten, nem véletlen talán, hogy a következő dal a „jiddische maménak” szólt, akiről tudvalevő, hogy a gyermekeiért mindent megtesz. („Egy ősz hajú asszony, haja fehér, mint a hó. Egyetlen kincse gyermeke mosolygása.”) Aztán jött a Hajnal, alkony örök körforgása a Hegedűs a háztetőn című darabból – utólag visszahallgatva is libabőröz –, s ha már cseperedő gyerekek és szerelem, hát akkor kell „férjecske” is – ajvé! –, „s már együtt van minden jó”.Az újabb átvezetésben már közösen „temettük a munkát” Neumark Zoltánnal, aztán a párizsi Rothschilddal együtt megtudhattuk az örök élet titkát egy szegény lengyel zsidótól: az ő falujukban gazdag ember még nem halt meg. Jutalmul a báró száz aranyat adott neki, s egy hétig húzatta a szegény zsidó nótáját a mulatni, vigadni, zenélni igen szerető rabbi Elimelechről. Hegedű, cimbalom, dob megint csak megjelent egyetlen hangszeren – a csodálatos emberi hangszálakon. Zárásként visszatértünk a szerelemre (hiszen a legtöbb dal mégiscsak erről szól!), de nem maradt ki a testvéri érzés dicsérete sem. Aki ott volt, tudja már a szöveget, vagy legalábbis a refrént: amolyan jóízű, életigenlő „aj-jaj-jaj-jajjajaj”!

A vastapsot ráadás jutalmazta. A közös kaddiséneklés arról, hogy „aki békét teremt a világon, hozzon békét ránk”. Méltó befejezés egy vészterhes, de jóra fordult történethez. Boldog purimot utólag is mindenkinek!

Szerző: Kalcsics Ildikó, fotók: Wéber István, Németh Zsuzsa

A Szombathelyi Televízió összefoglalója: