Még mindig hiányzik az a 630-nál is több zsidó gyerek Szombathelyről, akit ’44-ben hurcoltak el. Most hiányzik igazán! Kelbert Krisztina tartott előadást nemrég a holokausztban ellopott generációról, szavaira tömött teremnyi hallgatóság volt kíváncsi.
Ahogy a régi bölcsek a zsidó gyermekek szájából felhangzó bibliai versekből tudták: ha ismerik a leckét, megmarad a zsidóság, úgy adna megnyugvást a mai szombathelyi közösségnek is az, ha élne, gyarapodna a holokausztban ellopott generáció, a 630-nál is több gyermek – családja, leszármazottai által. Különösen fájó, hogy alig néhány gyermek élhette túl a borzalmakat. Az ő sorsukról is szó volt azon az előadáson, amelyet Kelbert Krisztina történész-muzeológus tartott nemrég a Szombathelyi Zsidó Hitközségben „Ragyogó, reszkető csillagok” – A szombathelyi gettó gyermekei címmel.
Nem ismeretlen a Savaria Múzeum munkatársának neve a témában: kutatásainak eredményei kiállítás (Szemtől szemben – Képek az elhurcolt szombathelyi zsidóság történetéből), tanulmány és számos előadás formájában közkinccsé váltak. Most a gyermekek sorsát vizsgálta – a speciális nézőpontot, ahonnan kissé más megvilágításba kerülnek a történtek, ahol felcserélődnek a felnőtt- és gyerekszerepek, ahol néha groteszk kalandnak tűntek az események, ahol minden elképzelhető szörnyűségnek sokszorosa volt az átélt borzalom. Amelybe aztán a legtöbben belehaltak.
Az előadó bemutatta azt a nemrég előkerült memoárt is, amelyet az Auschwitzból és Allendorfból hazatért, akkor 16 éves szombathelyi Blau Márta írt meg a háború utáni hónapokban egy kockás füzetben, és amelyből kiderül, mekkora csoda a gyermeklélek, amelynek ereje semmi máshoz nem fogható. Néha a túléléshez is elég!
Kevés előadás vált ki olyan sűrű és heves reakciót a közönségből a Szombathelyi Zsidó Szabadegyetem programjain, mint ez. Történészi hozzászólásokkal, adalékokkal, személyes kapcsolatok megidézésével zárult a november eleji találkozó.
szerző: Haitzmann Ágnes