A temető története

Bajzik Zsolt: A szombathelyi izraelita temető története

Az 1868. évi köztemetőkről szóló törvény csak a keresztény vallásfelekezetekre vonatkozott. A zsidókra csak 1895-ben, miután bevett vallássá nyilvánították, terjesztették ki ezt a jogot, de továbbra is megőrizték temetkezési autonómiájukat.

Temetkezési különállásuk egyrészt a zsidó temetők antikvitásig visszanyúló liturgikus jelentőségéből, másrészt magából a zsidó vallásból következik. A zsidó temető, a „bét hahajjim” (élet háza), a „bét haolom” (örök ház) vagy „bét moéd lehol haj” (minden élő gyülekezőhelye) a középkorban a gettó vagy a zsidó település szélén helyezkedett el, követve azt az antikvitásbéli szokást, hogy a temető „extra urbem”, a városon kívül létesítendő. (1)

A halál bármikor jöjjön is, mindig fájdalmat okoz. A zsidó fájdalomnak és gyásznak két összetevője van: a tudat, hogy a távozó lélek Istenhez tér meg, és a hátramaradók vigasztalásának feladata. Az elhunyt testét szertartásosan megmossák és nagy alázattal leplekbe burkolják. A temetést rögtön a halál után végzik. Úgy tartják, hogy a gyász kifejezése gyógyítja a sebeket, a család tehát hét napig együtt emlékezik a barátokkal és a meghívott ismerősökkel. (2)

A 19. századra jellemző temetőforma legfontosabb attribútumai a zsidó temetőkben már a talmudi időkben megjelentek. A temető gyakran fallal volt elkerítve, az oda nem illő viselkedés tiltva volt. Mindenkit megilletett a sírfelirat és a sírkő. A lekerekített középkori sztélékre rávésték az elhunyt nevét, születési és halálozási dátumát és a szokásos héber búcsúsort: „Legyen lelke bekötve az élet kötelékébe. A sírlátogatás szokása beépült a szertartásba, az ünnepek rendjébe. A hozzátartozók egy évben többször is felkeresték az ősök sírját, „Jahrzeit”-kor (3), a halál évfordulóján, Jom Kippur és Rós Hássáná böjtnapjain. Mécsest gyújtottak a halott emlékére és imádkoztak, a halott közbenjárását kérve kedvező égi ítéletre. A zsidók csak saját temetőikbe temetkezhettek, s az előírások a keresztény temetőktől való távolságot is pontosan szabályozták, a temetés egyéb rituális részleteivel együtt. A Chevra Kadisa, mint a halálra és gyászra vonatkozó vallási parancsok őrzője, a zsidó vallás egyenjogúsítása után sem mondott le temetőiről.

A temető feletti rendelkezési jog éppen annyira rituális értékű, mint az, hogy „a sírt a temetés napján kellett megásni, mégpedig úgy, hogy szélességi tengelye észak és dél között, hosszúsági tengelye pedig nyugat és kelet között legyen, tehát a holtest fejével nyugatnak feküdjék úgy, hogy arca kelet felé nézzen”, a sírfelirat pedig Jeruzsálem felé forduljon. (4)

Az 1770. évi megyei népesség összeírás szerint Szent Márton községben még csak 2 zsidó család élt 8 lélekkel, 1809-ben már 12, míg 1813-ban pedig 16 család volt itt. (5) Természetes, hogy mihelyt egy község tagjai szaporodtak, ősi szokás szerint először is a halottak birodalmáról gondoskodtak, és temetőt hoztak létre. 1828-ban a község még fiókja volt a rohonci hitközségnek és addig odaszállították halottaikat. Azonban ekkor temetőt szereztek a Szombathely mellett lakó zsidók. (6)

Az izraelita közösségek stabilizálódásának biztos jelei: megépítik a rituális fürdőt, berendezik az imaházat, majd később a zsinagógát és megfelelő méretű területet vásárolnak – örök időkre – a temető részére. (7) Miután a temetőt létrehozták, röviddel utána formailag is megalakult a Chevra Kadisa, amely temetkezési és betegsegélyezési egyletként működött.  Egyes megállapítások 1825-re, míg mások 1827-re teszik a temetőben található legrégebbi sír korát. (8)

A Chevra célja és feladata az volt, hogy a zsidó szegények és betegek, haldoklók és halottak körül a vallás követelte kegyes szolgálatokat teljesítse. E kötelességhez tartozott a súlyos betegek meglátogatása, a halott körüli rituális teendők ellátása, a sírok megásása és a temetés körüli egyéb feladatok. (9) A területet Batthyány Fülöp hercegtől vették, melyről az 1836. évi templomvételi szerződés 5. pontja tudósít: „A szőkeföldi határban egy fertály holdra való föld temető helynek már lévén mutatva és kőfalkerítéssel is ellátva ezen fundusnak az említett célra való használása évenként Szent-Mihály napkor fizetendő 2 ezüst forint földbér mellett a felebbi 3-ik pontban érintett Földes Uri Jussok és Igazak fentartásáról a közönség számára által engedtetik.” (10) (1 fertály hold = 300 n-öl) Tény, hogy a temetőkert céljára megszerezhető terület hozzájárult a tartós zsidó közösség kialakulásához. (11)

A temetőfal építéséhez 20 ezer téglát kaptak a herceg gyárából, míg a többit jutányosan, két évi hitelre. (12) Ekkor még a hitközség Szent Márton községben működött, mivel csak 1840 után telepedhettek be Szombathelyre és alapíthatták meg a szombathelyi hitközséget.

A Szombathely városában 1843 óta fennálló Szentegylet alapszabálya szerint a temető négy részre oszlott, úgymint a Chevra hely az egyleti tagok, a Chevrán kívüliek, a kisdedek és a koraszülöttek helyére. A sírkövek feliratának héber és magyar nyelvűnek kellett lenniük. (13)

1858-ban új, 28 pontból álló alapszabályt készítettek, természetesen német nyelven. (14) Lásd: (MOL D 127 Statthalterei Abtheilung Oedenburg – Általános iratok. 39. csomó 26.181/1859. A szombathelyi zsidó jótékony egylet „Chevra Kadischa” statutumainak felterjesztése 18. fol.)

Érdekes esemény a hitközség életében, hogy Horváth Boldizsárt 1868. január 28-án a Chevra dísztagjává választották, és díszoklevelet adtak neki. Erről a következőket írta a korabeli sajtó: „A szombathelyi izr. betegápoló és temetkezési egylet (Chevra – Kadisa) m. hó 30.-án tartott díszlakomája alkalmával Horváth Boldizsár m. k. igazságügyminiszter urat tiszteletbeli tagjává választá meg, s ezt vele a következő sürgönnyel tudatá : A helybeli Chevra – Kadisa tagjai jelenleg legelőször szerencsések, mint szabad polgárok, ünnepélyes lakomát tartani. Ezen alkalommal bátorkodunk Nagyméltóságodat, mint városunk szülöttjét s méltó büszkeségét honfiúi hódolattal egyletünk dísztagjául kinevezni és alázattal felkérni, hogy azt méltóztassék elfogadni.” (15)

A temető 45 évig megfelelő nagyságú volt, de az 1870-es évek elejére már nem tudta befogadni a megnövekedett létszámú hitközség halottait. (16) Ezért szükség volt a kibővítésére, melyre 1873-1875 között került sor, mikor 3125 forintért vásároltak területet. (17) Ugyanekkor az izraelita hitközség egy kérvénnyel fordult Szombathely város tanácsához, hogy a benyújtott terv szerint megnagyobbíthassák a temetőjüket. A városi tanács és a Szépítő Bizottság elfogadta 1874 nyarán azt és Brenner János építőmester kivitelezésében elkészítették a bővítést. E terv szerint a temető kezdetben 266 négyszögöl nagyságú lehetett, és már az 1830-as évektől létezett egy kétosztatú temetői építmény és ravatalozó. (18) Ugyanis minden zsidó temetőnek meg volt a szertartási és lemosó terme, melyet Cidduk Hadic-nak neveztek. (19)

Még 1873-ban kérték a várost, hogy biztosítsa a bekerítéshez szükséges téglát, hogy a temető újabb részét is téglafallal vegyék körbe, melyhez 1874-ben Szombathely Város Tanácsa 12 ezer darab téglát utalt ki ingyen. Ezt végül is a hitközség nem használta fel s ezért 6 ezer darabot a kendereskúti és ugyanennyit a rohonci téglagyárba visszaszállítottak. (20) A temető alapterülete ekkor a duplájára
nőtt, és 600 négyszögöl nagyságával még hosszú időre biztosítottnak látszott, hogy be tudja fogadni az elhaltakat. Azonban hamarosan 1880-ban szakadás történt a szombathelyi hitközségben és külön Chevrát alapítottak az orthodoxok és egyben másik temetőt is létrehoztak a régi mellett, melytől csak egy fal választotta el. Szombathely város közegészségügyi bizottságának végzése szerint az orthodox izraelita hitközség által megvásárolt 618 négyszögölnyi temetkezési helyet csak abban az esetben használhatták, ha azt kőfallal bekerítik és oda fűthető halottas kamrát építenek és a belterületét célszerűen befásítják. (21) 1881-ben az orthodox izraelita hitközség temető felállítása tárgyában intéztek kérvényt Szombathely város tanácsához. (22)

Az 1882-ben elkészített új alapszabály is a szegény sorsú betegek segélyezését, a betegek gyámolítását, valamint a halottak szertartás szerinti eltemetését tekintette fő feladatának. Külön rendelkezett a sírkövekről, mely szerint a sír felől kizárólagosan csak a héber nyelv volt használható és az évszámítások mindig az izraelitáknál szokásos világteremtésnek megfelelőnek kellett lennie. (23)

1881-ben a kongresszusi elvek alapján működő temetkezési egylet alapszabályát is elkészítették, melyben két fő célt jelöltek meg, a jótékonyság gyakorlását és a temetkezésekkel kapcsolatos feladatok ellátását. Három csoportra osztották a temetőt, a családi, a Chevra és a közönséges – Chevrán kívüliek – sírhelyére. (24)

A temető Szent Márton községben a Rozmaring utca végén volt található, melyet ekkor a szőkeföldi curiális birtok fogott közre. A hitközség kettéválásával egy időben merült fel az a probléma, hogy az utat Szent Márton község lezárta, mivel eladták a temető kőfalának alsó végétől az út végén lévő tókáig a területet a kongresszusi izraelita temetkezési egyletnek. A száraz részekért két forintot, míg a lapos vízzel borított területért 1 forintot kértek négyszögölenként. A lezárás avval járt, hogy az orthodoxok panaszt nyújtottak be a főszolgabírói hivatalhoz, mivel képtelenek voltak megközelíteni a temetőjüket és így az építőanyagot sem tudták odaszállítani a kerítés építéséhez, pedig erre törvényhatósági határozat kötelezte őket. Az ellenségeskedés odáig fajult, hogy 1881. június 1-én egy himlős halottat sem tudtak eltemetni, mert Szent Márton helység megakadályozta ebben őket. (25) 

A község bírája és képviselőtestülete persze fellebbezett a megnyitás ellen, mondván „az út már 15 éve zsákutca és a csapást nem lehet közútnak tekinteni. Szerintük ha a kongresszusi hitközség a Rozmaring utcán szállítja a halottait, ebből még nem következik az, hogy az orthodoxok is ugyanezen az úton szállíthassák, mert nem jelentették be, s egyébként is az új temetőhöz a szőkeföldi majoron keresztül is el lehet jutni.” (26) Ezzel egy időben a curiális birtok tulajdonosa Schreiner Ferenc is panasszal élt, hiszen ő sem tudta megközelíteni a birtokát. Stadler Károly és Salamon szombathelyi lakosok is hasonlóan jártak el – mint Szent Márton községbeli volt jobbágyhelyeknek tulajdonosai – mivel állításuk szerint nem járultak hozzá a terület eladásához. Végül is 1882-ben a másodfokú döntés kapcsán közúttá minősítették a kérdéses földterületet, és ez eldöntötte a vitát az orthodoxok javára. (27)

1886-ban Szent Márton községet Szombathelyhez az „anyavároshoz” kapcsolták s ennek során négy utca új nevet kapott. Így „az eddigi Rozmaring utca, mely jobb felől a Popper-féle ház sarkától az izraelita temető sarkáig, balról pedig a Strait-féle vendéglőnél kezdődik Temető utcának” nevezték el. (28)

Az 1850-es évektől jelentősen megnőtt a Szombathelyen élő zsidók száma és így ennek következtében nőtt a halálozások aránya is. 1850 -1895 között 1132 halálesetet jegyeztek be a neológ halotti anyakönyvbe. Természetesen nem mindenkit temettek el a Szent-Márton-i temetőben, mert néhány esetben Lakenbachba, Sárvárra, Rohoncra, Grázba, Zalaszentgrótra szállították az elhaltakat. Az orthodox izraelita halotti anyakönyvben 1881-1895 között csak 97 halálesetet jegyeztek be, de ebből csak egy esetben vitték a halottat Sárvárra, a többieket helyben temették el. (29)

Már 1897-ben felmerült a közgyűlésen, hogy „az izraelita temető kb. csak 8-10 évig lesz képes az elhunytakat befogadni, miszerint az új köztemetőben egy bizonyos hely az izraelita elhunytak számára tartatik fenn, ill. jelöltetik ki.” (30)

A halálesetek számának növekedése tette szükségszerűvé azt, hogy a kongresszusi izraelita hitközség 1898-ban beadvánnyal forduljon a városhoz, hogy a kibővítéshez a képviselőtestület segítségét kérjék, mivel a szükséges szomszédos területek átengedésére folytatott barátságos megegyezésük nem járt eredménnyel. (31) Ezért kérték az önkormányzatot, hogy az igényelt területet sajátítsa ki. Mivel ez nem történt meg 1901-ben ismét a városhoz fordultak ez ügyben. A városi tiszti főorvosnak, de a helyszínre kiszállt bizottságnak véleménye szerint is a „Temető utca déli végén elterülő izraelita temető eddigelé annyira megtelt, hogy annak legalább 3200 négyszögölnyi területtel való megnagyobbítása vált szükségessé.” (32)

A város képviselőtestülete ezért a kereskedelemügyi minisztériumhoz fordult a kisajátítási engedélyért, s egyben megbízta a tanácsot a kisajátítási terv elkészítésére. (33) A sajtóban is több közlemény foglalkozott a temető megnagyobbításának problematikájával, mely szerint a hitközség 1898-ban folyamodott a temetőjének a Práter felé való kibővítésére. A város közgyűlése 1900-ban tárgyalta a kisajátítási jog kérdését, de a városi tisztiorvos és az egészségügyi bizottság véleménye alapján a városi tanács a kisajátítás ellen foglalt állást. (34)

Vasvármegye törvényhatósági bizottsága 1901. május 6-ai közgyűlésén jóváhagyta Szombathely város  képviselőtestületének azt a határozatát, amely az izraelita temető kibővítésének céljára 3200 négyszögölnyi terület kisajátításáról intézkedik. E határozat ellen azonban Brenner János képviselő a belügyminiszterhez fellebezett. (35)

Végül is a temető bővítéssel kapcsolatos vitára 1903-ban került sor, melynek során igencsak eltérő vélemények hangzottak el a képviselőtestület ülésén. Dunst János tanácsnok ismertette a belügyminiszter leiratát, mely szerint „a szándékolt kisajátítás csak akkor érhető el, ha a kisajátítandó részt a város köztemetőnek mondja ki.” (36) A tanács véleménye is az volt, hogy a városnak jövőben helyrehozhatatlan kára származnék abból, ha a kérdéses ingatlant kivonják majd a település további fejlődéséből. Viola Ödön szerint a temető kibővítése sem közegészség, sem közrend szempontjából akadályba nem ütközik. Szerinte nem volt helyes a tanácsnak az a felfogása, hogy 100 vagy 150 év múlva itt egy új városrész alakulhat ki. Pick Vilmos hozzászólása szerint azok a viszonyok, amelyek nehezíttették az izraelita temető kibővítését fennálltak a Szent Márton-i köztemetőre is, amely ugyanebben a központban fekszik. Ezért méltányossági és a célszerűségi szempontokat figyelembe véve – míg a Szent Márton-i köztemető betelik – kisebb terület biztosításával kibővíthetőnek tartotta az izraelita temetőt. Más képviselők egy nagy központi temető létrehozására tettek javaslatot, de volt, aki az egész ügy napirendről való levételét kérte. Végül is a döntést elhalasztották, és a képviselőtestület utasította a városi tanácsot, hogy egy új központi köztemető létesítésére terjesszenek elő javaslatot. (37)

A városi közegészségügyi bizottság is tárgyalta a kongresszusi izraelita hitközségi temető kibővítésének ügyét. A hitközség 1898-ban folyamodott a városhoz temetője 3200 négyszögöllel a Práter felé való kibővítése iránt. A város képviselőtestülete elhatározta a kisajátítást, de a belügyminiszter azt a határozatot hozta, hogy a kisajátítási jogot csak akkor adja meg, ha a város a temetőt köztemetőnek mondja ki. A döntés előtt a városi tanács kikérte az egészségügyi bizottság véleményét. A városi tisztiorvos véleménye alapján a terület kisajátítása ellen kifogást nem emelt. (38)

1904 márciusában – a sajtó szerint – hosszú vajúdás után elintézést nyert a zsidó temető kibővítésének számos fórumot megjárt ügye. A zsidó hitközség 9600 koronáért megkapta Brenner Jánostól az igényelt területet. (39) A temető kérdésének megoldása ismételten a közgyűlés elé került. „Ezt a tengeri kígyót, melyet a tanács gondosan ápolt és dédelgetett egycsapásra megölte az előkészítő bizottság.” (40) A tanács ugyanis azt javasolta, hogy a temető kibővítését ne engedjék meg, mert az a város további fejlődésére káros hatással lesz. Eredics Ferenc tanácsos szerint a bővítést azzal a feltétellel kell engedélyezni, hogy mire a tervezett köztemető kérdése teljes megoldást nyer, az izraelita hitközség minden kárpótlás nélkül a temetőt beszünteti. A közgyűlés a tanács javaslata ellenében a temető kibővítése mellett nyilatkozott és az előkészítő bizottság javaslatát fogadta el. (41)

1904 augusztusában a Bodányi Ödön városi főmérnök és Zimmermann Károly mérnök viola Ödön jelenlétében méréseket végeztek a temető kibővítésével kapcsolatban. (42)

Ilyen előzmények után, ha nem is a tervezett mértékben, de mégis sikerült 1904-ben 603 négyszögöl területtel gyarapítani az izraelita temetőt. Ezért a bővítési oldalon megint új temetőkerítést kellett építeniük, melyre 1905-ben kérték meg az engedélyt. (43)

A következő évek viszonylag nyugodtan teltek és nem folyt jelentősebb munka a temetkezési helyen. 1912-ben a kongresszusi izraelita temetőben dr. Viola Ödön egylet elnök átalakítási munkákra kért engedélyt a városi tanácstól. A temetőőr részére óhajtottak lakást építeni, kiegészítve a régi épületet. Az új rész egy szoba, konyha és kamra helyiségből állt, mely csatlakozott a korábban meglévő ravatalozó épülethez. (44) Még ebben az évben a városi mérnöki hivatal elkészítette a Temető utca szabályozási tervét s ennek kapcsán fordult a Szentegylet a képviselőtestülethez, hogy a temető előtt lévő 14, 8 négyszögöl városi közterületet ingyenes használatra átadják. A területet addig engedték át, amíg az utcát a megállapított szabályozási vonalban a temetőtől délre meg nem hosszabbították. Ebben az esetben a temető tulajdonosa köteles volt a területet megváltani, azzal a kikötéssel, hogy a használatra átengedett részen sírok nem voltak nyithatók. (45)

1915-ben a Szentegylet ismét építési engedélyt kért, hogy kertészlakot készíttessenek, ugyanakkor egy másik kérvénnyel kocsiszín létesítésére kértek engedélyt a Temető utca vonalában, melyet Weisz Oszkár építőmester készített el. (46)  Újabb évek telnek el, míg 1925-ben rendbe hozatják a temető kapuját a Müller és Weiss-féle céggel. (47) Még egy jelentősebb építési munka történt 1931-ben, mikor a temető délnyugati részén – a volt szőkeföldi utca felől – egy 53,45 m és egy 21,20 m hosszú szakaszon készítettek el egy 2 m magas kerítést. (48)

Szombathely városának fejlődése szükségessé tette, hogy úgy a köztemető, mint a zsidó temető határait tovább nem növelhették. Ezért a város megszerzett egy 25 kh nagyságú területet, ahová a háborúban elesett több száz hősi halottat a régi temetőből exhumálták és az új temetőbe temették el. A Chevra vezetősége arra törekedett, hogy egy 6000 négyszögölnyi területet kapjanak a várostól és erről megállapodtak, hogy önköltségi áron a város átengedi azt nekik. De végül is ez nem valósult meg. (49) 

A zsidó temetőről és környékéről 1941-ben Szombathely város műszaki hivatala készített egy rendkívül részletes 1:1000-es méretarányú helyszínrajzot. Ezen jól látható, hogy a város körbenőtte ekkorra már a temetőt és egyben lehetetlenné is tette a további terjeszkedést. (50) Ekkor ismét a városi közgyűlés elé került a zsidó temető ügye. Oka ennek az volt, hogy a belügyminiszter már korábban felszólította a város polgármesterét, hogy a köztemetőt zárják be, mert egészségügyi szempontból – tekintettel arra, hogy a házak már egészen a temető mellett épültek – nem volt fenntartható ez az állapot. Az új köztemető megnyitásával kapcsolatban tárgyalások folytak a izraelita hitközség vezetőivel is annak helyéről. Azonban ezek a tárgyalások ekkor nem vezettek eredményre, mert mint kiderült, a városi képviselőtestület még 1930-ban hozott egy határozatot, amelyben kimondták, hogy a zsidó temetőt akkor sem kell bezárni, ha a keresztény temetőt bezárják. A zsidó temető bezárására csak akkor kerül sor, ha már egészen betelik, úgy, hogy egyetlen sírhely sem lesz. A közgyűlés 1941 novemberében ezt a régi határozatát hatályon kívül helyezte és kimondta, hogy abban az időpontban, amikor a keresztény temetőt bezárják, be kell zárni ezt a temetőt is. Az indoklásban pedig az szerepelt, hogy a keresztény temető beszüntetését is a körülépítés miatt rendelték el. Ezzel együtt tehát a zsidó temetőt is be kell zárni, amikor az új köztemető megnyílt. (51)

Négy utca fogja ekkor már körbe: a Szőkeföldi, a Kinizsi, a Nádor és a Bercsényi utca, mely utóbbit 1932-ben keresztelték át Temető utcáról és ez a név maradt meg a Joskar Olai lakótelep építéséig, amikor visszakapta az előbbi nevét. (52)

A temető területe is a zsidótörvények hatály alá esett s ennek során 1944. április 14-én a  tulajdoni lapján bejegyezték, hogy „a tulajdonos zsidó”. Majd 1945. február 19-én a terület tulajdonjogát átjegyezték a „m. kir. kincstár javára”. Ezt a bejegyzést 1946-ban törölték és visszaállították a hitközség tulajdonjogát. (53)

A Szombathelyt ért bombázás alkalmával a temető is megsérült a bejárati rész jobb oldalán, melynek nyomait a mai napig látni a félbetört és szilánkoktól sérült márvány sírköveken. Erről a következőket írta Dr. Hacker Iván a hitközség elnöke a polgármesternek címzett 1947-ben kelt levelében: „ temetőnket és tetemházunkat, sírjainkat, a kőkerítés nagyobb részét bombák szántották végig. Temetőnk útjait, sírjait rendeztetnünk kell, csak úgy, mint a vízvezeték és kútberendezést .“ (54) 

A területe a Joskar Ola-i lakótelep építkezése kapcsán csökkent s ma már nem látni sem a kertész lakot, sem pedig a kocsiszínt. A temető napjainkban két jól elkülönülő részből áll, a kongresszusi és az orthodox egylet által egykor használtra. Ez utóbbiban a szigorú előírásoknak megfelelően héber nyelvűek a néhol már alig látszó sírfeliratok.

A régi zsidó temető megteremtette a halottak egyenlőségét. A száz esztendőnél öregebb temetők sajátos szépségét, egyedülálló varázsát a halálon túli egyenlőséget jelképező, nagyjából azonos méretű és művészi kivitelű sírkövek biztosították. (55) A korai kövek mérete nagyjából azonos, s hogy méteres vagy ennek kétszerese a kő, azt a szállítási lehetőségek ill. a közeli kőbányában található anyag minősége határozta meg. A legrégebbi kövek általában alacsonyak, melyeknek anyaga jobbára homokkő volt. Később a XIX. század utolsó harmadában a tehetősebbek márványból, gránitból faragtatták az emlékművüket. Az asszimilációs folyamat kiteljesedését jelzik a latin betűs feliratok és a sírok méretéből következtethetünk az elhunytak vagyoni helyzetére. (56) 

A szombathelyi izraelita temetőben a sírköveken olyan családoknak neveit olvashatjuk, mint a Pick, Deutsch, Hacker, Berger stb. De az 1. világháború hőseire és holocaust hatalmas vérveszteségére szomorú mementóként emlékeztetnek az ott felállított emlékoszlopok és emléktáblák, melyek nemcsak a szombathelyi, hanem az egész Vas megyei zsidóságnak állítanak örök emléket. A temetőt napjainkban is használják, ugyanis még az 1970-es évek elején a városi tanács és a hitközség vezetői megállapodtak, hogy amíg hozzátartozó él addig lehet ide temetni. Felvetődött ekkor, hogy a Jáki úti temetőben külön parcellát alakítanak ki a rituális előírásoknak megfelelően, de ez máig sem valósult meg. (57)

Jegyzetek:

(1) A halottaikat, a halottak halhatatlan lelkét élőnek tekintik. Erdélyi László: Az élők háza. p. 1994. 6. p.

(2) David Starr-Glass: A judaizmus. Bp., 2000. 74-75. p.

(3) A Jahrzeit (jiddis: halálozási évforduló) az a nap, amelyen az elhunyt hozzátartozókról emlékeznek meg. Az ünnepnek – a helyi szokásoktól függően – különböző formái  ismertek, de mindegyikben közös, hogy az elhalálozás évfordulóján az elhunyt emlékére gyertyát gyújtanak és káddist mondanak. Ezen ünnepek alkalmával szokás adományokat adni. Ezt – a rendszerint a halott nevében végzett kótettet – a részvét megnyilvánulásának tartják. amely a halott lelki üdvét szolgálja. David Starr-Glass: i. m. 76. p.

(4) Lakner Judit: Halál a századfordulón. Bp. 1993. 81-82. p. (História Könyvtár Monográfiák. 3.)

(5) Bernstein Béla: A zsidók története Vas megyében. = Magyar Zsidó Szemle. (továbbiakban: M.ZsSz.) 1912. 269. p.

(6) Bernstein: im. M.Zs.Sz. 1914. 110. p.

(7) Erdélyi: im. 10. p.

(8) „Igaz szeretet” Jubileumi emlék a szombathelyi Chevra Kadisa 100 éves fennállása alkalmával 1928. február 28-án (adar hó 7-én) tartott ünnepségekről. Szerk. Horovitz József. Szombathely, 1928. 22. p.

(9) Bernstein: im. M.Zs.Sz. 1914. 110. p. 

(10) „Igaz Szeretet”: i. m. 23. p.

(11) Erdélyi: i. m. 12. p.

(12) „Igaz Szeretet”: i. m. 23. p.

(13) Vas Megyei Levéltár (továbbiakban: VaML) Vas Vármegye egyesületi alapszabályainak levéltári gyűjteménye (továbbiakban: Alapszab. gyűjt.) Szombathelyi Kongresszusi Izraelita hitközség kebelében fennálló Szentegylet módosított alapszabálya 1901. 

(14) „Igazi szeretet”: i. m. 23.p.

(15) A szombathelyi izraelita betegápoló és temetkezési egylet … =Vasmegyei Lapok (továbbiakban: VL.) 1868. júl. 15. 3. p.

(16) A zsidóknál ugyanis tilos volt a régi sírhelyet megbolygatni. Két sír között az ősrégi előírásoknak megfelelően hat arasznyi területet szabadon kellett hagyni és tilos volt egy azon területre kétszer temetni. Erdélyi: i. m 12. p.

(17) Bernstein: im. M.Zs.Sz. 1914. 111. p.

(18) VaML Szombathely Város Tanácsának iratai (továbbiakban: SZVT ) 444/1874.

(19) Zsidó Lexikon. Szerk. Újvári Péter Bp. 1929. 890-891. p.

(20) VaML Szombathely Város Képviselőtestületének iratai Közgyűlési jegyzőkönyvek (továbbiakban: SZVK Jkv) 83/1873.

(21) VaML Szombathelyi járás Főszolgabírájának iratai. Közigazgatási iratok (továbbiakban: Szhelyi Fszb iratai) 1322/1882.

(22) VaML Szombathely Város Tanácsa 266/1661.

(23) VaML Alapszab. gyűjt. Szombathelyi Orth. Izr. Chevra Kadisa alapszabálya 1882.

(24) VaML Alapszab. gyűjt. Szombathelyi Kong. Izr. Chevra Kadisa Alapszabálya 1881.

(25) VaML Vas vármegye Közigazgatási Bizottsága iratai (továbbiakban KiB.) 1687/1881.

(26) VaML Szhelyi Fszb. iratai 1322/1882.

(27) uo.

(28) VaML SZVK Jkv. 17/1886.

(29) VaML Vas Vármegye felekezeti anyakönyvi másodpéldányainak levéltári gyűjteménye Szombathelyi Izr. Hitk. halotti ak. 1828-1895. 

(30) VaML SZVK Jkv. 9/1897.

(31) VaML SZVK Jkv. 106/1903.

(32)VaML SZVK Jkv. 37/1901.

(33) uo.

(34) A zsidó temető kibővítése. =Szombathelyi Friss Újság, 1903. május. 9. 5. p.

(35) Az izraelita temető kibővítése. = SzFU. 1902. márc. 2. 6. p.

(36) VaML SZVK Jkv. 106/1903.

(37) uo.

(38) A zsidó temető kibővítése. = Szombathelyi Friss Újság (továbbiakban: SzFU.) 1903. máj. 9. 5. p.

(39) A zsidó temető bővítése. = SzFU. 1904. márc. 13. 5. p.

(40) Városi közgyűlés. A zsidó temető. = 1904. ápr. 21. 1. p.

(41) Uo.

(42) Az izraelita temető kibővítése. = SzFU. 1904. aug. 12. 5. p.

(43) VaML Szombathely Város Polgármesterének iratai (továbbiakban: SZVPgm.) III. 480/1905.

(44) VaML SZVPgm. III.896/1912.

(45) VaML SZVK Jkv. 54/1912.

(46) VaML SZVPgm. III. 1119/1914.

(47) VaML SZVPgm. 10910/1925.

(48) VaML SZVPgm. 4162 /1931.

(49) „Igaz szeretet”: im. 26-27. p.

(50) VaML SZVPgm. 4162/1945.

(51) A zsidó temetôt is be kell zárni, amikor bezárják a keresztény temetőt. = Vasvármegye 1941. november. 14. 3. p. 

(52) Feiszt György: Szombathely utcanevei és utcanévváltozásai. Szombathely, 1995. 69. p. (Acta Svariensia; 11.)

(53) Vas Megye Földhivatala Izraelita temető tulajdoni lapja

(54) VaML SZVPgm /1947.

(55) Erdélyi: i. m. 16. p.

(56) Erdélyi: i. m. 18. p.

(57) Lakatos Jánosnak a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnökének szóbeli tájékoztatása alapján.

Comments are closed.