„Balsors akit régen tép, hozz rá víg esztendőt, megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt!” - „Még nem veszett el reményünk, a kétezer éves remény, hogy szabad nép legyünk hazánkban, Cion és Jeruzsálem földjén.” Egymásnak feleltek a himnuszok a július első vasárnapján tartott holokausztmegemlékezés kezdetén.
Szinte megállt a levegő a Batthyány téri zsidó imaházban, amikor felcsendült előbb a magyar, majd az izraeli himnusz a 72 évvel ezelőtti deportálás áldozataira emlékező szertartáson, s a félénkséget levetve egyre több hang kapcsolódott az éneklésbe. Talán nem is volt még ilyen megemlékezés.
Ezt Márkus Sándor, a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke is megerősítette, annak tulajdonítva az érzést, hogy csupán tavaly augusztus óta létezik az a tárlat, amely bemutatja nagyrészt odaveszett, és korábban csak létszámban, nevekben ismert nagyszüleik, rokonaik, közösségük életét. Ez a Szemtől szemben a „kis Zrínyi”-ben.
– Bárcsak ne történt volna tragédia, amire emlékezni kell! - kezdte beszédét Harangozó Bertalan Vas megyei kormánymegbízott, aki maga is megnézte már a kiállítást. És ajánlotta mindazoknak, akik felelősséget éreznek a jelenért és a jövőért.
A portrékat látva, olvasva, mondta, megelevenedik a történelem és felsajog a kérdés: mi mindennel járulhattak volna még hozzá ezek az emberek a város ha nem hurcoltatnak el?
A kormánymegbízott szavai után a szertartást vezető Schőner Alfréd főrabbi úgy érezte, már nem is kell elmondania saját, gondosan megírt beszédét: inkább csak reagált a látottakra és hallottakra. Például a Himnuszra, amely tapasztalata szerint mindig megérinti az embert, ahogy itt is tükröződött az arcokon vagy ahogy a foci-Eb-n láthattuk a fiainktól!
Az áldozatokról való megemlékezésen túl a rabbi felidézte a városhoz fűződő kedves élményeit. Hogy a kéttornyú zsinagóga Szabó Magda debreceni református templomára emlékezteti, amelynek az írónő – hazatérve - mindig így köszönt: „Csókolom, anyuka! Csókolom, apuka!” Veres András megyés püspökhöz fordulva pedig egy érdekességet osztott meg a jelenlevőkkel: a zsidó templom 1880-as építésekor annak munkálataihoz az akkori püspök, Szabó Imre is hozzájárult.
A bejárat feletti, mára kissé nehezen olvasható héber feliratot is idézte, melyben a 100. zsoltárból ez áll: „Gyertek kapuihoz hálaadással, udvaraiba dicsénekekkel!” Ma ugyan nem lehet imádkozni a zsinagógában, mondta, de ehhez nincs is szükség épületre – az Örökkévaló azt ígérte, hogy ahol segítségül hívják a nevét, meghallgatja az embereket.
A rabbi végül a lelkiismeret kérdésére térve úgy fogalmazott: sokféle bűntudat létezik még a túlélés miatt is érezhet lelkifurdalást az ember. Szavai szerint pedig Szombathely, amely „sokáig vigyázott a gyermekeire, majd egy rövid ideg nem tette”, a „lelkén viseli a mártírok sorsát. Köszönet érte!”
Forrás: Vas Népe, szerző: Szombathelyi Médiaközpont, Kalcsics Ildikó
A Szombathelyi Televízió összeállítása itt tekinthető meg.