Balsors és remény ­- Köszönetét fejezte ki a rabbi a város őszinte együttérzéséért

­ „Balsors akit régen tép, hozz rá víg esztendőt, megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt!” ­- „Még nem veszett el reményünk, a kétezer éves remény, hogy szabad nép legyünk hazánkban, Cion és Jeruzsálem földjén.” Egymásnak feleltek a himnuszok a július első vasárnapján tartott holokausztmegemlékezés kezdetén.

CSG-160703-DSC09879

Szinte megállt a levegő a Batthyány téri zsidó imaházban, amikor felcsendült előbb a magyar, majd az izraeli himnusz a 72 évvel ezelőtti deportálás áldozataira emlékező szertartáson, s a félénkséget levetve egyre több hang kapcsolódott az éneklésbe. Talán nem is volt még ilyen megemlékezés.

Ezt Márkus Sándor, a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnöke is megerősítette, annak tulajdonítva az érzést, hogy csupán tavaly augusztus óta létezik az a tárlat, amely bemutatja ­ nagyrészt odaveszett, és korábban csak létszámban, nevekben ismert ­ nagyszüleik, rokonaik, közösségük életét. Ez a Szemtől szemben a „kis Zrínyi”­-ben. ­

– Bárcsak ne történt volna tragédia, amire emlékezni kell! -­ kezdte beszédét Harangozó Bertalan Vas megyei kormánymegbízott, aki maga is megnézte már a kiállítást. És ajánlotta mindazoknak, akik felelősséget éreznek a jelenért és a jövőért.

A portrékat látva, olvasva, mondta, megelevenedik a történelem ­ és felsajog a kérdés: mi mindennel járulhattak volna még hozzá ezek az emberek a város ha nem hurcoltatnak el?

A kormánymegbízott szavai után a szertartást vezető Schőner Alfréd főrabbi úgy érezte, már nem is kell elmondania saját, gondosan megírt beszédét: inkább csak reagált a látottakra és hallottakra. Például a Himnuszra, amely tapasztalata szerint mindig megérinti az embert, ahogy itt is tükröződött az arcokon ­ vagy ahogy a foci­-Eb-­n láthattuk a fiainktól!

Az áldozatokról való megemlékezésen túl a rabbi felidézte a városhoz fűződő kedves élményeit. Hogy a kéttornyú zsinagóga Szabó Magda debreceni református templomára emlékezteti, amelynek az írónő ­ – hazatérve -­ mindig így köszönt: „Csókolom, anyuka! Csókolom, apuka!” Veres András megyés püspökhöz fordulva pedig egy érdekességet osztott meg a jelenlevőkkel: a zsidó templom 1880­-as építésekor annak munkálataihoz az akkori püspök, Szabó Imre is hozzájárult.

A bejárat feletti, mára kissé nehezen olvasható héber feliratot is idézte, melyben a 100. zsoltárból ez áll: „Gyertek kapuihoz hálaadással, udvaraiba dicsénekekkel!” Ma ugyan nem lehet imádkozni a zsinagógában, mondta, de ehhez nincs is szükség épületre ­ – az Örökkévaló azt ígérte, hogy ahol segítségül hívják a nevét, meghallgatja az embereket.

A rabbi végül a lelkiismeret kérdésére térve úgy fogalmazott: sokféle bűntudat létezik ­ még a túlélés miatt is érezhet lelkifurdalást az ember. Szavai szerint pedig Szombathely, amely „sokáig vigyázott a gyermekeire, majd egy rövid ideg nem tette”, a „lelkén viseli a mártírok sorsát. ­ Köszönet érte!”

Forrás: Vas Népe, szerző: Szombathelyi Médiaközpont, Kalcsics Ildikó

A Szombathelyi Televízió összeállítása itt tekinthető meg.

This entry was posted in Nincs kategorizálva. Bookmark the permalink.

Comments are closed.