„Csillagom, Eszter” – 613 elhurcolt szombathelyi gyermekre emlékeztek a Premontreiben

A „Csillagom, Eszter” című előadás a magyar történelem legsötétebb korszakába, az 1944-es évbe repíti vissza a nézőt. Abba korba, ahol az egyén számára a túlélés és az időnyerés volt az egyetlen cél. A darabot április 21-én a Premontrei Gimnázium Dísztermében adták elő tizenéves diákok, a Kummer Táncegyesület táncosainak közreműködésével.

e0473293Minden szülő féltve őrzött kincse a gyermeke. A jövő reménye, záloga, ami csillagként tündököl minden család egén, még akkor is, ha a történelem sötét fellegei veszik körbe.

A „Csillagom, Eszter” című színdarab a magyar történelem legsötétebb korszakába, az 1944-es évbe repíti vissza a nézőt. Abba korba, ahol az egyén számára a túlélés és az időnyerés volt az egyetlen cél. A zenés darabban bemutatott fiatalok azonban a vészkorszak pillanataiban is mertek álmodozni, szerelmesnek, lenni, ugyanis a gyermekkor és felnőtt lét határán van egy pont, ahol a nyomasztó törvényszerűségek kevésbé működnek.

A rendezőpáros – Kummer Zsuzsanna és Németh Péter – célkitűzése az volt, hogy az elhurcolt 613 szombathelyi zsidó gyermek emlékére legalább 613 gyermek tekintse meg és élje át a darabot, melyben ismert zsidó dallamok és táncok is megelevenedtek.

Az előadás végén Véghné Busics Hilda igazgatónő meghatottan nyilatkozott a darabról: „Ezek a fiatalok, mondhatnám gyerekek olyan nagyszerűen játszottak és személyesítették meg az egyes karaktereket, olyan érettséggel adták elő a történetet, mintha felnőtteket láttunk volna a színpadon. A Premontrei Gimnázium számos módon emlékezik meg a holokauszt áldozatairól, többek közt a gimnázium főbejáratára helyezett táblával, amit Magyarországon elsőként a Premontrei Rend állíttatott, mégpedig azok emlékére, akiket hajdanán, 1944-ben fiatalon, diákként elhurcoltak innen. 16 diák esett akkor áldozatul, ketten élték túl a megpróbáltatásokat.”

A Szombathelyi Televízió összeállítása:

A Vaskarika képgalériája:

Forrás: Vaskarika

Kategória: Nincs kategorizálva | A közvetlen link.