A Szemtől szemben kötet tervezője, Kassai Ferenc kapta a Molnár István-díjat

Kassai Ferenc grafikus, a szombathelyi Szemtől szemben kötet társalkotója: tervező-szerkesztője, tipográfusa a XXXV. Magyar Sajtófotó Kiállításon megkapta a Molnár István-díjat.

Foto:

Fotó: Vas Népe

A beküldött mintegy 6 ezer fotóból majdnem négyszáz látható a budapesti Robert Capa Kortárs Kulturális Központban frissen megnyílt XXXV. Magyar Sajtófotó Kiállításon. A MÚOSZ által meghirdetett pályázatra ezúttal 234 fotós jelentkezett a 2016-os év esélyesnek tartott felvételeivel. A pályamunkákat az utóbbi évek hagyományának megfelelően nemzetközi zsűri értékelte.

A MÚOSZ a sajtófotó-pályázattal együtt ismét pályázatot hirdetett a Molnár István-díj elnyerésére: tipográfusoknak, grafikusoknak, képszerkesztőknek, tervező-szerkesztőknek. A kiírás szerint nevezni lehetett egyebek között valamely magazinban megjelent munkával, de akár még csak tipográfiai tervként létező, valóságos vagy fiktív magazin tervezetével.

Nagyon is valóságos munkával jelentkezett a Ferenczy Noémi-díjas, szombathelyi grafikusművész, Kassai Ferenc, aki a tavaly megjelent „Szemtől szemben. Képek a szombathelyi zsidóság történetéből” című monumentális kötetre alapozva nyújtott be pályamunkát. És ezzel elnyerte „a 2016. év tervezőszerkesztői pályázat a legjobb fotóhasználatért Molnár István-díjat”.

A minden tekintetben egyedülálló szombathelyi, de Szombathelyen alaposan túlmutató Szemtől szemben történet 2013-ban Kelbert Krisztina történész fájdalmas hiányokra rámutató kutatásaival kezdődött, benne kezdettől kiemelt szerepet játszott a fotográfia.

A 2014-es holokauszt-emlékévben megnyílt első Szemtől szemben kiállítás tervezője-rendezője már Kassai Ferenc volt. Az egyre bővülő, többször, többféleképpen bemutatott anyagból jött létre a Kassai Ferenc vezetésével működő Yellow Design kiadásában az a kötet, amely – az első pillanattól markánsan megmutatkozó koncepció szerint – kép és szöveg tökéletes egységét valósítja meg, utakat nyitva a minél teljesebb és mélyebb befogadáshoz.

Forrás: Vas Népe, szerző: Ölbei Lívia

This entry was posted in Nincs kategorizálva. Bookmark the permalink.

Comments are closed.