A Szentgotthárdról és környékéről 1940-1945 között elhurcolt és a holokauszt során elhunyt zsidó honfitársak emlékére márványtáblát helyeztek el június 5-én Szentgotthárdon a Rákóczi Ferenc utcai háziorvosi rendelő falán, azon a helyen, ahol 1904-től 1930-ig a zsidó imaház és iskola működött. A magyar, héber és jiddis nyelvű táblát Szentgotthárd Város Német Önkormányzata állította.
Június 5-én rövid ünnepségen adták át az emléktáblát. Szentgotthárd Város Német Önkormányzata nevében Nagyné Unger Brigitta elnökhelyettes köszöntötte a jelenlévőket, köztük Darvas István főrabbit, Szombathely rabbiját, Sugár Juditot a Szombathelyi Zsidó Hitközség elnökét, Kurtz Helmutot Szentgotthárd Város Német Önkormányzatának elnökét, dr. Dancsecs Zsoltot Szentgotthárd Város jegyzőjét, Katona Beáta tanárt, a téma kutatóját.
Megköszönte mindazok munkáját, akik az emléktábla létrehozását segítették, köszönetet mondott dr. Komoróczy Szonja Ráhel egyetemi docensnek is, aki a tábla szövegét héberre és jiddisre fordította. Megnyitó beszédét azzal kezdte, hogy a szomorú momentum ellenére, mégis örömmel tölti el, hogy itt lehet, és egy réges-régi elmaradás, korábban meg nem valósult esemény részese lehet. „Mi magyarországi németek, ezen belül Szentgotthárd Város Német Önkormányzata, szeretnénk ezzel a táblával feloldozásért folyamodni a Soa áldozataihoz és a túlélők leszármazottjaihoz. A helyi német hienzségnek – majd ezeréves ittléte alatt – a zsidósággal való együttélését a békesség jellemezte. Rábafüzesen is számos zsidó család élt, akik a falu életének szerves részét alkották. Ami a II. Világháború idején zsidó honfitársainkkal történt, arra nincsenek szavak és mentség sincs rá! Soha nem szabad elfelejteni!” A továbbiakban Radnóti Miklós: Töredék című verséből idézett, majd németül és jiddisül is elmondta beszédét.
Katona Beáta tanár, a Honismereti Klub tagja a szentgotthárdi zsidóság történetét foglalta össze. Elmondta, hogy az írott források jelentős része megsemmisült, apró mozaikokból tudták csak összerakni a neológ hitközség történetet. A zsidóságra emlékezve, a borzalmakon és hatalmas veszteségen túl azt is érdemes számba venni, mit alkottak, hogyan éltek a városban. Orvosok, ügyvédek, bankárok, iparosok voltak, ha körülnézünk a belvárosban számos épület is őrzi még nyomaikat, hiszen az ipari fejlődés részesei voltak. A szentgotthárdi járás legfiatalabb neológ hitközsége itt működött. A zsidók száma a településen 1870-ben 57 fő, 1880-ban 107 fő, 1900-ban 227 fő, 1910-ben 305 fő, a szentgotthárdi járásban 520 fő volt. 1920-tól csökkent a számuk, a területvesztés, a kikeresztelkedés és a jobbratolódás miatt is. Az itt élők beilleszkedtek, békében éltek és segítették egymást, nőszervezeteik jótékonykodtak, oktatásokat, gyűjtéseket szerveztek, támogatták a szegénysorsúakat, időnként a nem zsidó vallású diákokat is.
1944 májusában a szentgotthárdi kaszagyári barakkokból 119 szentgotthárdi, és 30 a szentgotthárdi járásban élt zsidó személyt hurcoltak Auschwitzba, a férfiak közül sokakat már korábban munkaszolgálatra kényszerítettek. Neveiket Szombathelyen a zsidó temetőben lévő szentgotthárdi emlékmű és a gimnáziummal szemben található Szentgotthárdi Hősi emlékmű is őrzi. A Széchenyi utcában később épült imaházat az 1960-as években lebontották, és a szentgotthárdi hitközség is megszűnt. A zsidó temetőt a rábakethelyi városrészen a Szombathelyi Zsidó Hitközséggel kötött megállapodás alapján, Szentgotthárd Város Önkormányzata gondozza.
Darvas István főrabbi, Szombathely rabbija a zsidó nép történetére utalva elmondta, hogy pusztai vándorlásuk során is többször voltak szorultságban. A tragédiák elszenvedése után hosszabb idő elteltével is keresik az okokat. Párhuzamot vont a bibliai vándorlás állomásai és a zsidóság 20. századi elhurcolása között. A deportálásoknak is voltak állomásai, azonban ezek nem az élet, hanem a pusztulás, a halál felé vezettek. Az emlékezés hitelességére és felelősségére, a részletek megőrzésére hívta fel a figyelmet. A holokausztnak nincs racionális oka. A gyűlölködések, a kirekesztések, a konfliktusok, gyakran a kimondott szavakból indulnak, ismert ez a kifejezés, hogy „rossz nyelvűség”. Az ok nélküli irracionális gyűlölet vezetett a tragédiához, s ez a jövőben is hasonló lehet. Az Isten képmása minden ember – legyen bármilyen vallású, vagy vallástalan – az ok nélküli irracionális gyűlölettel szemben talán az ok nélküli irracionális szeretetet adhat védelmet. „Beszéljünk egymással, azzal is, aki talán nem szimpatikus, egy jó szó és gesztus segíthet.” A Szentgotthárd Város Német Önkormányzata által állított emléktábla is hozzájárul az emlékezet megőrzéséhez.
A beszéd után Darvas István főrabbi, Szombathely rabbija és Sugár Judit hitközségi elnök az emlékezés köveit helyezték el a táblánál és mécseseket gyújtottak. Szentgotthárd Város Önkormányzata nevében dr. Dancsecs Zsolt jegyző és Monek László önkormányzati képviselő, Szentgotthárd Város Német Önkormányzata nevében Kurtz Helmut, Nagyné Unger Brigitta és dr. Schultz Antal koszorúzott és fejet hajtottak az áldozatok emléke előtt. Az ünnepség után Darvas István főrabbi, Szombathely főrabbija a helyi zsidó temetőbe is ellátogatott és ott imát mondott az elhunytak emlékére.
(t. m.)