Spiegler Elemér kicsit mindannyiunk cipőjét megtalpalta

Elbúcsúztatták a zsidó temetőben az ország legidősebb holokauszt túlélőjét, a város legidősebb polgárát, Spiegler Elemért, akit jókedvű, bölcs emberré érlelt nem könnyű sorsa.

temetes_1

– Vannak utak, amelyeken végig kell menni, Spiegler Elemérnek a maga útjaihoz 106 évre volt szüksége – mondta Kovács Péter, a család barátja. – Zsidók és keresztények is gyászoljuk őt. Nehéz szólni róla, érte úgy, hogy méltó legyen. A fia, Tibor kérése, hogy ne a szenvedéseit hangsúlyozzuk, hanem a derűjét, kivételes bölcsességét, ami átsegítette minden nehézségen. Mindannyiunk Elemér bácsija volt.

temetes_3

Spiegler Elemér négy gyermeket nevelő, vallásos zsidó családban született 1912-ben Felsőőrön. 1920-ban költöztek Szombathelyre, itt járta ki az elemi iskola négy osztályát. Volt kifutófiú, libapásztor, aztán suszterinas, mígnem 1929-ben felszabadult, azután a cipőgyárban dolgozott. 1935-ben vonult be katonának Kőszegre. 1940-ben munkaszolgálatos volt, 1944-től a mauthauseni koncentrációs táborban tartották. 1945 nyarán egyedül jött haza. Az egész családját elveszítette. Újra kellett kezdeni mindent. 1946-ban megnősült, a felesége Auschwitzot élte túl. Két gyermekük született, Éva és Tibor, akiket szeretetben neveltek, nagypapák, nagymamák nélkül. A cipőgyárból ment nyugdíjba 1974-ben. 92 évesen még cipőt varrt, elmúlt százéves, és még mindig újságot olvasott.

temetes_2

Az utolsó két évét Éva lányánál töltötte, csak másfél napot volt kórházban, csendben elaludt. A temetésen búcsúzott tőle a családja, gyerekek, unokák, dédunokák, akiknek köszönhetően az egykor kihalásra ítélt családnak van folytatása. Elköszönt a Szombathelyi Zsidó Hitközség, valamint több száz – vallásos és világi – városlakó. Dr. Puskás Tivadar polgármester Szombathely nevében búcsúzott: elment a Napfényember, de csak fizikai valójában, mert a szívünkben velünk marad, az emlékek összekötnek minket. Spiegler Elemér a nagyszerű, igaz ember soha el nem feledhető példája, a történelem tanújaként is tiszteltük. Sugár Judit, a helyi zsidó hitközség alelnöke arról beszélt, hogy Spiegler Elemér suszter volt, azzal a filozófiával, hogy akkor lehet végigtalpalni egy életet, ha van egy jó cipőd. Közösségükben Papának hívták, mindenki családtagja és bölcs nagyapja lett, aki „így vagy úgy, kicsit mindannyiunk cipőjét megtalpalta”. A sírjára zsidó szokás szerint sok-sok kavics került a virágok, koszorúk mellé, végül a férfiak kaddist mondtak érte.

Forrás: Vas Népe (szerző: Merklin Tímea, fotó: Horváth Balázs)

This entry was posted in Nincs kategorizálva. Bookmark the permalink.

Comments are closed.