A Premontrei Gimnáziumban tartott bemutató után a Don Bosco Művelődési Ház is otthont adott a Csillagom, Eszter című előadásnak, amely előtt Márkus Sándor elnök mondott köszöntőt, az előadást követően pedig kötetlen beszélgetésre invitálta a szereplőket és a Kummer Táncegyüttes tagjait.
A vendéglátással egybekötött rendhagyó történelem óra keretében a gyerekek és felkészítő tanáraik ellátogathattak az imaházba, közelebbről is megismerhették a hitközség életét, és nagy érdeklődéssel hallgatták Márkus Sándor elnök szavait.