A Szombathelyi Zsidó Hitközség Bernstein Béla Kulturális Központjában indult útnak az a klubdélután-sorozat, amelynek háziasszonya Sugár Judit, és amelynek mottója így szól: „Úgy, mint régen.”
Pontosan úgy összejönni, beszélgetni, társasági életet élni, nosztalgiázni, zenét hallgatni. Az emeleti nagyterem tényleg éppen olyan egy-egy klubdélutánon, mint valami bulira kiürített nappali.
Voltak már itt zenészek, állított már ki fotós; tegnap pedig a múlt század 70-es éveinek legjobb blues-slágerei szólaltak meg: Bujtás Ervin és a „Polgár Tibik” – a nagy meg a kicsi – előadásában (felvételünkön balról jobbra az alkalmi zenekar muzsikusai). És miközben benn a teremben egyre csak emelkedett a hangulat, kinn, a Bernstein Béla központ előterében mintegy varázsütésre megterítettek a vendégséghez.
Ez itt így szokás, a hitközség tagjainak felajánlásával.
Forrás: Vas Népe (szerző: Ölbei Lívia, fotó: Unger Tamás)