„A Vályi család sorsa a szombathelyi zsidóság 20. századi történelmét különleges szempontból árnyalja. A családfő, Vályi Manó első világháborús katonai kitüntetésén, az Arany Vitézségi Érmen alapuló „kivételezettség” ugyanis lehetőséget biztosított a Vályi család számára, hogy kívül maradjon a zsidótörvények hatályán, és elkerülje a helyi zsidóság tragikus végzetét. Az 1944–1945 telén tetőző nyilas terror brutális kegyetlensége azonban szilánkokra törte a kivételezettség védelmét, s kíméletlenül lesújtott a Szombathelyen maradt családra.” – George Valyi írása a Holokauszt és a családom nyilvános facebook csoport oldalán
Vályi Sándor, Vályi Gábor, Vályi Péter és Vályi Manó
A Weiner (Vályi) család legfiatalabb gyermeke, Manó iskolái befejeztével önkéntesként vonult be az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregébe, majd az első világháború kirobbanásával szakaszparancsnokként a szerbiai frontra került. 1914. november 28-án a 37. közös gyalogezred tisztjeként, a szerbek elleni harcok során, hősies akciót hajtott végre. Egy szerb egység alakulatára támadt, és fogságba ejtette a teljes zászlóalj-parancsnokságot. Vályi Manó csapatával – a felsőbb katonai parancs megérkezése előtt, bátor ellentámadással – kiszabadította az elfogott gárdát. Hőstettéért a magyar hadsereg legnagyobb elismerésében részesült, 1915-ben megkapta az Arany Vitézségi Érmet. 1919-ben tért haza Szombathelyre. Leszerelt a hadseregből, majd házasságot kötött Pollák Rózsival. Frigyükből három gyermek született: Péter (1919–1973), Gábor (1922–2003) és Sándor (1924–2015).
Vályi Manó jelentős közéleti személyiségnek számított a városban a két világháború közötti időszakban. Mint kitüntetett katonatiszt, állandó díszvendége volt a városi és megyei rendezvényeknek. A Kongresszusi Hitközség képviselőtestületének rendes tagja, valamint a templom elöljárósági tagja volt. A család életmódját intellektuális, polgári miliő jellemezte, amely három gyermekük neveltetésében is megmutatkozott. Mindhárom Vályi-fiú a zsidó elemi elvégzését követően a város elit középiskolájába, a Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnáziumba járt. Maturájukat követően, zsidó származásuk miatt, egyetemi tanulmányi lehetőségeik meglehetősen korlátozottak voltak, ám mégis megtalálták útjukat. Péter a Műegyetem Vegyészmérnöki Karán végzett 1942-ben, majd a Közgazdasági Egyetemen folytatta tanulmányait. Gábor 1940-es érettségijét követően Budapestre költözött, és a Magyar Optikai Művek esztergályos tanulója lett. Sándor 1942-ben érettségizett, és a Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi Karára nyert felvételt. Tanulmányaikat a háborús viszonyok szakították meg. Sándor a német megszállást követően hazaköltözött Szombathelyre. Édesapja első világháborús érdemérme okán szüleivel együtt kivételezett zsidónak számított, így a család elkerülte a gettósítást és a deportálást.
Vályi Manó fiával együtt rendszeresen járt a szombathelyi gettóba, hogy segítsen a bentlakók életkörülményein. A július 4-ei deportálást követően a háromtagú család jelentette a város megmaradt zsidóságát, a kikeresztelkedett vagy keresztény házastárssal élőkön túl. Az elkövetkezendő két évszak bizonytalansággal, szorongással és félelemmel telt. A kivételezettség elszigeteltséget vont a család köré. 1944 októberében az országos politikai változások, Szálasi Ferenc hatalomra kerülése és a nyilas uralom tobzódása tépte fel a bezárkózásnak ezt az aggodalommal teli burkát, mérhetetlen rettegést, majd a fájdalom metsző valóságát hozva a Vályi család számára. 1944. december 31-én néhány nyilas karszalagos fiatal és egy csendőr – jelentek meg lakásuk ajtajában, s németellenes összeesküvés vádjával letartóztatták Vályi Manót és fiát. Vályi Sándor így emlékezett vissza az ezt követő eseményekre: „Anyám rögtön elővette a Horthy által aláírt kivételezettségi papírjainkat és a vatikáni védettségi iratokat, a csendőr átvette és a nélkül, hogy ránézett volna, széttépte. Anyám odakapott, mire a csendőr fellökte, és a fekvő anyámba még bele is rúgott. Apámra és rám a két nyilas abban a pillanatban ránk fogták a fegyvereket. Apámat és engem letartóztattak és ezzel a díszes kísérettel, a fegyvert ránk tartva bevittek a rendőrségre. […] Ott álltunk körülbelül egy negyed óráig egymás mellett, mire megjelent a csendőr és négy civil férfi. A csendőr leült az íróasztalhoz, a négy férfi pedig gumi és fabotokkal elkezdtek verni, a nélkül, hogy bármit is kérdeztek volna. Egy idő után velem abbahagyták, leültettek és lekötöztek egy székre, mellém álltak ketten, és ha nem néztem, hogy mit csinálnak apámmal, akkor engem is vertek. Ez addig ment, amíg apám elájult. Akkor leöntötték egy vödör vízzel, amikor magához tért, őt kötözték le egy székre, és neki kellett néznie, ahogyan engem vertek. […] Nyilas karszalagos fegyveres fiatalok kísértek bennünket a rendőrségi fogdába. Útközben a szembejövő ismerősök kivétel nélkül elfordították a fejüket, féltek ilyen helyzetben köszönteni.” Vályi Sándort édesapjával március 7-éig tartották fogva a Faludy Ferenc utcai fogdában. Háromhónapnyi őrizetük alatt több alkalommal szenvedték el a nyilasok és csendőrök válogatott eszközökkel – a villamos áramtól a gumibotig – végzett kínzásait. Cellájukban élték át a város március 4-ei bombázását. Majd három napra rá marhavagonokban a sopronkőhidai fegyházba szállították őket. Néhány hét múlva a Vályi család három tagját – az apát, feleségét és Sándor fiukat – ebben a táborban szabadították fel a szövetséges csapatok. A másik két Vályi fivér, Péter és Gábor munkaszolgálatosként élték túl a vészkorszak megpróbáltatásait.
Az erőszak mindannyiukat testi-lelki valójában érintette. A nyilas terror darabokra zúzta a család életét, e szilánkok azonban a háború lezárultával mégis hiánytalanul egymás mellé illeszkedtek, s kirajzolták a Vályi család jövőjét. Vályi Péter a háború után ipari és állami vezető tisztségeket töltött be. Jelentős szerepet játszott a gazdasági mechanizmus reformjában, 1967 és 1971 között Magyarország pénzügyminisztere, majd 1971 májusától a Minisztertanács elnökhelyettese volt. Vályi Gábor művészettörténészként szerzett diplomát, s az Országgyűlési Könyvtár főigazgatója lett. Dr. Vályi Sándor a külkereskedelemben dolgozott, vezető beosztásban.
Összeállította: Kelbert Krisztina történész, a Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum osztályvezetője, a Szemtől szemben. Képek az elhurcolt szombathelyi zsidóság történetéből c. szombathelyi állandó kiállításra. (Rövidített változat.)